Adventi hangverseny
A már hagyományossá váló adventi hangversenynek adott otthont a jánosházi Keresztelő Szent János Plébániatemplom 2019. november 30-án. Molnár Terézia, a Szent Imre Általános Iskola igazgatónője köszöntötte a megjelent kórusokat, majd …
Ovisuli
November 30-án az első foglalkozásra várták iskolánkba a tanító nénik azokat a kisgyerekeket, akik jövőre lesznek első osztályosok. Egy jó hangulatú, közösen eltöltött délelőttön vehettek rész a gyerekek és szüleik …
Látogatás a Tájházban
November 26-án osztályunk hon- és népismeret órán ellátogatott a Vashosszúfalui Tájházba. Kardos Andrea jegyző asszony, a tájház megálmodója nagy szeretettel fogadott bennünket. Örömmel és lelkesen beszélt gyűjtőmunkájáról, a múlt értékeinek és …
Vers- és mesemondó verseny
2019. november 19-én rendezte meg a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola az egyházmegyei iskolák mesemondó versenyét Celldömölkön. A második osztályosok között Gombkötő Kornél 2. helyezett lett, felkészítője Kardosné Tömböly Edit. …
Jótékonysági bál
Hagyományos jótékonysági bálját rendezte meg iskolánk Szülői Közössége 2019. november 16-án a helyi művelődési házban. Az egybegyűlteket Varga Melinda, a Szülői Közösség elnöke köszöntötte, majd felkérte Tokár János atyát, jánosházi …
Adventi hangverseny
Nagyon sok szeretettel hívunk mindenkit advent első hétvégéjén hangversenyünkre!