Zánkán táboroztunk!

A felső tagozatosokkal 2022. 07.03 – 08-ig a zánkai Erzsébet táborban töltöttünk el egy hetet. Vasárnap nagy izgalommal gyülekezett 56 diák és 5 pedagógus, hogy elinduljon a Balaton-parti táborba. Bár előre nem szerveztük, de 2 szülő felajánlotta, hogy a csomagokat elszállítja, így kényelmesebben utazhattunk. Köszönjük Varga Zsoltéknak és Horváth Péternek a segítséget.

A táborba érve az adminisztrációs regisztráció után mindenki megkapta a karszalagot, bemutatta a fényképes igazolványát és birtokba vettük a szállásunkat. 10 fős szobáink voltak, a gyerekek ügyesen beosztották, ki hol fog „lakni”. A kicsomagolás és huzatolás után megebédeltünk és ismerkedtünk a helyszínnel. A tábor területe nagyon nagy volt, több mint 3000 gyermek táborozott egyszerre. Vacsora után megismerkedtünk az altábor vezetőinkkel, megkaptuk a pólóinkat- úgy mint 3 éve, most is „sötétzöldek”lettünk-, a gyerekeket ajándékcsomaggal is meglepték (sapka, törölköző, kulacs), majd megtanultuk az altábor -indulót, és részt vettünk a tábornyitón. Utána zenés esten szórakozhatott kicsi és nagyobbacska is.

A hét bővelkedett programkínálatban. A táborban a részvétel feltétele volt, hogy mindenkinek 3 kötelező programon meg kellett jelenni. Témaköreiben 1 tudományos, 1 prevenciós és egy digitális foglalkozáson. Így részt vettünk ásványtan előadáson, érdekes fizikai-kémiai kísérleteket láttunk, digitálisan autót építettünk, megtanultuk, hogyan használjuk helyesen a közösségi oldalakat, elsősegélynyújtási alapismereteket gyakoroltunk, önismeretünket, társismeretünket bővítettük interaktív módon. A szabadon választott lehetőségek közül lézerharcoltunk, digitális játékokat játszottunk, „Egy perc és nyersz” vetélkedtünk, kézműveskedtünk, foci bajnokságon szerepeltünk, diákolimpián indultunk, moziztunk, sétahajóztunk, megnéztük a Fővárosi Nagycirkusz előadását, tábortűznél énekeltünk és a közkedvelt sárkányhajózást is kipróbáltuk. Sajnos strandolni csak egy alkalommal sikerült, mert az időjárás közbeszólt. A diákolimpián nagyon szép sikereket értünk el, diákjaink eredményessége meghozta a „sötétzöld altábor legaktívabb sportolói” címet is. Nagyszerű érzés volt, ahogy a „szentimrések” örültek egymás sikereinek!

Hamar eltelt a hét, a záróesten a jutalmazás, éremeső sem maradt el, majd egy jó hangulatú buli és egy fantasztikus tűzijáték zárta a hetet. Bár a hazautazás kalandosra sikerült, egy műszaki hiba miatt 2 órával később értünk haza, de ez sem árnyékolta be az élménydús nyári táborunkat.