Határtalanul: kirándulás a Vág völgyében

Többéves kényszerszünet után a hetedik osztályosok újra élhettek a lehetőséggel, s a Határtalanul-programnak köszönhetően 3 napot tölthettek a Felvidéken június első napjaiban.

Szerda reggel a kora reggeli órákban indultak a várva várt kirándulásra. Első megállójuk Komárom volt, ahol megtekintették a város fő nevezetességeit, és ellátogattak egy magyar iskolába. Ezt követően Deákiba érkeztek, ahol a tündéri Hajdu Irén néni mutatta be nekik a román kori, egykori bencés kolostorhoz tartozó templomot. Irén néni nemcsak a bencések életéről, hanem a magyar szentekről, s a trianoni békediktátum utáni időkről is élvezetesen, szívbe markolóan mesélt a figyelmes hallgatóságnak. A következő állomás Galánta volt, ahol Kodály Zoltán gyermekkorának helyszínén elhelyezték az emlékezés szalagját. Ezen a napon Nagyszombat volt az utolsó megálló, ahol a belvárosi séta során megismerkedtek a város nevezetességeivel. A kora esti órákban érkeztek meg a szállásukra, s a jóízű, bőséges vacsora után a játéké volt a főszerep.

A második napon először Trencsénben tettek látogatást, majd Trencséntornyos következett, ahol a trencséni csata emlékhelyét tekintették meg. Délután Beckó várát vették be, ahol nemcsak a történelmi múlt eseményeit elevenítették fel, hanem a csodálatos panorámában is gyönyörködhettek.

A következő állomás Csejte volt, ahol a község mellett emelkednek a magasba Báthory Erzsébet várgrófnő titokzatos kastélyának romjai.

A harmadik napon Dévénybe indult a csapat, ahol túrát tettek a várromhoz, amely ezer éven át volt Magyarország nyugati kapuja. Ezt követően tovább utaztak Pozsonyba. A városnézés során útba ejtették a Szent Márton dómot, az Érseki Palotát, az Óvárosházát, megtekintették a Roland- kutat és a Mihály-kaput, illetve a várat is. Ezt követően egy kis szabadidő következett, majd indultak haza. Útközben még megálltak Bősön a duzzasztógátnál, ahol a vízerőművek működéséről mesélt nekik Kriszti néni.

Pénteken a kora esti órákban fáradtan, de élményekkel gazdagon tértek haza a boldog hetedikesek.


Martonné Böröcz Ramóna írása

A programhoz a pénzügyi feltételeket a Határtalanul!-program keretében az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatta. Az elnyert támogatás összege: 1.240.000.- forint, pályázati azonosító: HAT-19-01-0234, a projekt címe: Történelmi, irodalmi, művészeti emlékek a Felvidéken.