Felejthetetlen kirándulás!

Osztályommal, iskolánk nyolcadikosaival október 14-én Budapestre utaztunk, hogy a „Fátyol program” keretében megtekintsük az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást.

A korai indulás ellenére az álmosságnak semmi nyoma nem volt utazásunk során. Budapestre érkezve a Pillangó utcáig metróval mentünk, majd egy kis séta után érkeztünk a kiállítás helyszínére. 6 hatalmas pavilon várt ránk, ahol számtalan érdekességet láttunk. A Nemzetközi Csarnokban külföldi országok tájaival és állataival ismerkedhettünk, illetve virtuális vadászatra is lehetőség volt. Egy következő csarnokban  kapott helyet a Future of Nature című innovációs showroom, itt léphettünk be az „Élet körforgása” terembe. A Hal, Víz és Ember pavilonban Magyarország jellegzetes vizes élőhelyeit mutatták be, hatalmas akváriummal és nem mindennapi halfélékkel. A „Hagyományos Vadászati” teremben vadászkutyusokkal, solymokkal találkoztunk. Megtekintettük a trófea kiállítást is. A Magyar Központi Pavilonban megtudhattuk, hogy a magyar nép története egy a természettel.

Az élményen túl a környezeti nevelés is helyet kapott a programban. A hazafelé vezető úton kicsit fáradtak voltunk, de élményekben gazdagon érkeztünk meg kis városunkba.