Vízkereszt

“Új esztendőben, új szívekkel,
Dicsérünk, Jézus, énekekkel.”

Az új év első tanítási napján, január 6-án együtt voltunk a tornateremben.
Az első órában László atya szentmisét mutatott be. A legszebb karácsonyi énekekkel köszöntöttük Jézust, melyek éneklésébe mindannyian be tudtunk kapcsolódni.
Vízkereszt ünnepe volt. Gáspár, Menyhért és Boldizsár, a napkeleti bölcsek rátaláltak a kis Jézusra, és ajándékokkal hódoltak előtte. Ezen az ünnepen László atya a szentbeszédében a negyedik bölcsről, Artabánról beszélt a gyerekeknek, aki ugyan nem találkozott életében Jézussal, mégis az ő tanításai szerint élt.
Plébános úr vizet szentelt ezen a napon, majd megszentelte az iskolát és a benne lakókat, a szentmise után pedig az osztálytermeket is.

20 – C + M + B – 25
Christus Mansionem Benedicat!
Krisztus áldja meg e hajlékot!