Számtalan kedves és megható élményben volt részünk a szünet előtti utolsó napon. Ezek közé tartozott reggel a közös ima, az éneklés és az ajándékkészítés az osztálytermekben.
Meghitt pillanatokat szereztek a gyerekek szép karácsonyi műsorukkal délelőtt 10 órától. Kezdték a kis elsősök, akik az idén is bátran meséltek a négy adventi gyertyáról. Ahogy az angyal köszöntötte Máriát, majd József fohásza, a kicsik és a nagyok gyönyörű éneke, a pásztorok kedves párbeszéde, Mária öröme mind-mind elvarázsolta a közönséget. Köszönjük a gyerekek és a felkészítők áldozatos munkáját!
László atya a műsor végén az első betlehemről mesélt a gyerekeknek, amely Szent Ferenc nevéhez fűződik. Ő kérte meg egy barátját 1223-ban, hogy rendezzen be egy barlangot, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, hogy fel tudják eleveníteni a szent éjszaka eseményeit. A betlehemállítás szokása azóta az ünnep részévé vált.
Örülünk, hogy a szülők közül is sokan ünnepeltek velünk. Minden családnak békés, szép, áldott karácsonyt kívánunk!
Fotó: Bödör Zsolt