Az új tanév küszöbén

Ismét együtt volt iskolánk apraja-nagyja a jánosházi templomban, hogy az új tanév kezdetén Isten segítségét és a Szentlélek áldását kérjük a dolgos hétköznapokra.
A szentmisében Mikulyák László atya négy fogalom köré fűzte szentbeszédét. Hogyan tanuljunk és viselkedjünk az iskolában? – fordult kedvesen a gyerekekhez. Meghatározó legyen a tudás, a hit, a humor és a szeretet. Mindegyik kell, hogy jól érezzük magunkat az iskolapadban és a társas kapcsolatokban egyaránt.
A szentmise után Teréz néni hasznos tanácsokkal látta el a diákokat. Tartalmas, munkás, lelkes, jó légkörben eltöltött hétköznapokat kívánt mindenkinek. Szmatona Zoltán harmadikos kisdiák Tarisznyába való verset szavalt, Tamás Dóra Noémi egykori diákunk pedig a kis elsősöket köszöntötte versével. Nekik az ünnepség végén Gyöngyi néni Emléklapot adott át iskolába lépésük alkalmából.
Az iskolaévet közösen, egy együtt elmondott imával nyitottuk meg.

Gyerekeknek és felnőtteknek is szép élményeket, jó munkát, sok sikert és sok-sok örömöt kívánunk az új tanévben!

“Ha megtanulsz mosolyogni,
észreveszed, ami szép,
rádöbbensz majd, amit te adsz,
mások azt nyújtják feléd.”
(K. Szabó Szilvia: Tarisznyába való vers)

Fotó: Bödör Zsolt