Osztálykirándulás az ötödik osztállyal

Május 27-én, péntek reggel, egy kisbusszal és két családi autóval kelt útra a huszonkét fős csapat. A tizennyolc diákot négy felnőtt kísérte a tartalmas és élményekben gazdag napon.

A plebániától kölcsön kapott kisbuszt Zsolt bácsi vezette, a másik két autóban szülők ültek a volán mögött, s így az osztály megspórolhatta a buszbérlés borsos költségeit.

Az első megálló Balatongyörökön volt, ahol a Szépkilátónál a szemet gyönyörködtető látvány mellett egy kis ismeretterjesztésre is sor került. Néhányan gyűjtőmunkát végeztek Kati néni kérésére legnagyobb tavunkról, a tanúhegyekről, a Tapolcai medencéről és a Kis-Balatonról. A szorgalmas felkészülőknek a jutalom sem maradhatott el, stílusosan egy-egy Balaton szelettel gazdagodtak. A kilátó alatti forrás megtekintése után indultunk vissza a járművekhez, majd Keszthelyre vezetett az utunk.

Itt a Helikon Kastélymúzeum két tárlatát, a Vadászati, illetve a Modellvasút kiállítást tekintette meg a csapat, melyek nagy élményt jelentettek.

Következő állomásunk Zalavár és a Kis-Balaton tájház volt, ahol egy rövidfilm megtekintése után a térség hagyományaival, történetével ismerkedhettünk meg a berendezett tárlat által.

A tájház előtti vizes játszótéren a gyerekek már kezdték átadni magukat az önfeledt szórakozásnak, ami a délután további részében várt rájuk. Szendvicseink elmajszolása után ugyanis utolsó úti célunkhoz érkeztünk, Zalaszabarra, a Zobori élményparkba.

A dombtetőn elhelyezkedő területen több tucatnyi kaland várja a látogatókat, szinte felsorolni is nehéz, hogy mennyi attrakció áll rendelkezésre. Kalandjegyünkkel hullámvasutazhattunk, kipróbálhattuk a lézerharcot, csúszhattunk a hófánkos csúszdákon, illetve a csónakcsúszdákon, egy 4D mozira is sor került, csakúgy mint a gokartozásra, földön és vízen egyaránt. A kiállított ügyességi és ismeretterjesztő játékok tömkelege szabadon használható, a vízi játszótérrel együtt.

A végére maradt a csúszdaház, ahol különböző meredekségű csúszdákon múlathattuk az időt. A legbátrabbak a függőleges piroson, illetve a labdákba érkező kéken csúszhattak, de volt aki a szivárvány színű enyhébb változatot részesítette előnyben. Az épület másik felében található interaktív élményteremben fizikai kísérletek, fejlesztő, ismeretterjesztő játékok várták az érdeklődőket.

Tengernyi mesélni valóval gazdagodva érkeztünk vissza az iskolához, a jó hangulatú, élményekben gazdag nap után.

Kostyák Borbála írása
Fotó: Balásné Rozs Etelka, Bödörné Lakos Katalin, Kostyák Borbála

Nagyon köszönjük a szülőknek a segítséget!