A magyar kultúra napján

A magyar kultúra napját minden évben január 22-én ünnepeljük. Iskolánk felsős tanulói is készültek erre a napra, de a hiányzások és a karantén miatt csak februárban került sor a vetélkedőre és a közös éneklésre. Marika néni négy feladatból álló vetélkedőt állított össze a gyerekeknek, akik minden osztályban két csoportban versenyeztek egymással, így összesen nyolc csapat versengett. A feladatokban érdekes nyelvújítási szavak, híres magyarok felismerése, Kölcsey Ferenc életével kapcsolatos totó és hungarikumok megnevezése szerepelt. Ezen kívül minden osztály készült egy-egy dallal az énekórákon, ezt is bemutatták most. Többen Republic-dalt énekeltek, a hatodikosok egy Bródy-dallal készültek. Egy kis ízelítő az énekből:


Gyerekek, nagyon ügyesek voltatok! Öröm volt hallani a szép éneklést! Köszönjük Marika néninek a felkészítést, a feladatlapok összeállítását és a verseny lebonyolítását.