Szent Imre-nap

Iskolánk hagyományaihoz híven ebben az évben is együtt ünnepeltük intézményünk névadóját. A reggeli szentmisében Péter atya a szülők iránti tiszteletről beszélt a gyerekeknek Szent Imre példáján keresztül. A ministránsok, felolvasók, énekkarosok és mindannyian aktívan vettünk részt a szentmisén.

A nap második része az ünnep és az egészségmegőrzés jegyében telt. A felsősök különböző játékos, ügyességi és kreatív feladatot kaptak mindkét témában kilenc állomáson. A csapatok felelevenítették ismereteiket Szent Imre életéről, szövegértési feladatokat kaptak, szólások, közmondások kitalálása is szerepelt az egyik állomáson. Mennyi cukrot viszünk be a szervezetünkbe? Egy kis számolgatással ez is kiderült. Kóstoltak bekötött szemmel gyümölcsöket, plakátot készítettek, az internet helyes használatát is remekül megmutatták. Volt a hulladékkezeléssel kapcsolatos feladat is. Gyakorolták a stabil oldalfekvést és Ambu babán az újraélesztést. Természetesen a sport sem maradhatott ki, különböző ügyességi feladatokat végeztek.

Eközben az alsóban sok-sok szorgos kéz állt “munkába”. Finom gyümölcssaláták készültek, szabbnél szebb plakátokon rajzolták le a gyerekek, mit tudnak tenni az egészségük megóvása érdekében. Rejtvényt fejtettek, sportoltak, sokat játszottak. Az elsősök még egy kis “beszerző” körútra is elindultak, hogy az ebéd utáni desszert gyümölcs legyen. Természetesen a kicsik sem feledkeztek meg Imre hercegről.

November 5-e az idén is tartalmasan és mozgalmasan telt, mindenki jól érezte magát!