Őszi kirándulás

Igazi kiránduló időre ébredtünk szeptember 24-én reggel, Szent Gellért ünnepnapján. Útra kelt az egész iskola, meg sem álltunk a Bakonyig.

Bakonybélbe érkezve megpihentünk a monostor előtt. Itt Péter atya mesélt Gellért püspökről, aki István király fiának, Szent Imrének a nevelője volt. Itáliából indult a Szentföldre, de útközben viharba keveredett. István hívta, maradjon Magyarországon, legyen fiának a tanítója. Amikor azonban Imre herceg 16 éves lett, Gellért Bakonybélbe költözött, ahol a remeteéletre szánta el magát. Megtekintettük a templomot, majd rövid sétára indultunk. Útközben megcsodáltuk az ősz színpompáját és a szép környéket.

Hamarosan meg is érkeztünk a Szentkúthoz, ahol szabadtéri szentmisén vettünk részt. Adrián tisztelendő úr a szentbeszédben a Jézussal való barátságra biztatta a gyerekeket. A szentmise után a 4. osztályosok verssel és dallal emlékeztek meg osztályuk védőszentjéről, Gellért püspökről.

Ezután a kisebbek birtokba vették a játszóteret, a nagyobbakkal az Odvaskői-barlangot vettük célba. Az odavezető út nem volt akadályoktól mentes, a hegyoldalban kapaszkodtunk felfelé. Felérve bekukkantottunk a barlangba, megvizsgáltuk minden szegletét. Megtudtuk, hogy a nyílás több védett denevérfaj otthona, és más, kisebb állatoknak is menedéket nyújt. A legbátrabbak a barlang feletti sziklaszirtre is felmásztak, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környező erdőségre és magaslatokra.

Az erdei túra után finom ebédet kaptunk, amelyet mindenki jóízűen fogyasztott el. Sok-sok tapasztalatot gyűjtve indultunk haza.

Örülünk, hogy ezt a napot – amely a Magyar Diáksport Napja is volt -, lehetőségünk volt mozgással, túrázással a jó levegőn eltölteni!

Fotó: Boznánszky Gáborné, Bödör Zsolt, Havasy Virág, Kardosné Tömböly Edit, Martonné Böröcz Ramóna