Veni Sancte

“Megjött az ősz behívója: szeptemberi csengőszóra
kezdődik az első óra.”

Augusztus 29-én újra benépesült a jánosházi templomudvar, összegyűltek a barátok és osztálytársak, hiszen küszöbön az új tanév. A szentmisében a Szentlélek segítségét kértük az előttünk álló feladatokhoz. Új tervekkel, reményekkel vágunk neki az előttünk álló heteknek, hónapoknak.

Péter atya szentbeszédében a gyermek-szülő-pedagógus egységét emelte ki. A keresztény értékrend iránti elkötelezettséget, valamint a szülők és a pedagógusok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta, és erre a közös munkára a Szentlélek áldását kérte. Reményét fejezte ki, hogy tudunk fejlődni életbölcsességben, és a helyes úton járunk majd.

Szabó Viktória, 7. osztályos tanuló egy kedves verssel köszöntötte a legfiatalabb “szentimréseket”, majd Teréz néni szólt az iskola közösségéhez. Örömét fejezte ki, hogy Isten házában, közös imával kezdjük az új tanévet, és ez igazi reménységet ad mindannyiunknak. Az elmúlt másfél évben többször megtapasztaltuk, hogy otthon is információk birtokába juthatunk, de a személyes találkozásokat semmi nem pótolja. Így épül a közösségünk, így lesz élmény a tanulás. Biztatott mindenkit arra, hogy a “Meg tudom-e csinálni?” kérdés helyett a “Hogyan tudom megcsinálni?” kérdést tegye fel magának év közben. Majd bemutatta a kis elsősöket, Gyöngyi néni pedig emléklapot adott át nekik iskolába lépésük alkalmából.

Bártfai Judit Tanévnyitó című versének soraival kívánunk minden kedves diákunknak sok-sok élményben, örömben gazdag új évet!

“Szép emlékké szelídülnek mind a nyári kalandok,
a fotókon csodás hegyek, tavak, folyók és strandok.
Rengeteg a nyári élmény, elmeséljük végre már,
de azután mindnyájunkra komoly munka vár.

Sok a kérdés. Lesz új tantárgy? Ki és hogyan változott?
Jön új gyerek? És új tanár? Vagy valaki távozott?
Annyi minden vár idén ránk, állok én is elébe,
Vágjunk bele vidáman hát az új tanévbe!”

Fotó: Bödör Zsolt