Karácsonyi műsor

„Aki meg akarja érteni a karácsony lényegét, szüksége van az adventre” – kezdte a köszöntőjét Molnár Terézia igazgatónő iskolánk karácsonyi ünnepségén, amelyet december 19-én este tartottunk. Az elsősök versei és éneke után adventi koszorúnkon már mind a négy gyertya lángja lobogott, jelezve az ünnep közeledtét. 

Ezután az iskola tanulói igazán szép, meghitt műsorral ajándékozták meg diáktársaikat, szüleiket és minden vendéget. 

Egy mai család otthonába pillanthattunk be, ahol a gyerekek nem tudnak megegyezni, melyik csatornát nézzék a tévében. Ám hirtelen áramszünet vet véget a veszekedésnek, és az apa mesélni kezd. 

2000 évvel ezelőtti a történet, a helyszín először a názáreti piac, majd egy fiatal leány, Mária otthona. Gábriel angyal hozza az örömhírt, aztán József is feltűnik a színen. Hamarosan Betlehembe érkezik a fiatal pár, de egy fogadós durván elutasítja őket. De nem így a pásztorok…. akik fáradtak is, éhesek is, de a szívük tele van szeretettel. A Megváltó születésének hírére máris az ajándékon törik a fejüket, a kisbojtár a legmelegebb ködmönét viszi. 

„Csillag gyúlt a sötét éjben” – halljuk az angyalok csodaszép énekét… s megérkeznek a bölcs királyok Napkeletről fél év vándorlás után, követve a csillagot. Mária és József köszönik a látogatást, boldogok, mert „nagy, a legnagyobb dolgok történtek ebben a kis istállóban.”

Majd visszapillanthatunk a család otthonába, ahol az anyuka arra kéri a gyerekeket, hogy vigyék el az Üdvözítő születésének történetét azoknak, akik nem tudják, hogy karácsonykor mindannyiunk Megváltója megszületett.

 A gyermek méltó megszületését a szívünk mélyén, ezt a nagy-nagy örömöt kívánta János atya is a műsor végén. 

Áldott, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Fotók: Bödör Zsolt