Rózsafüzért imádkoztunk

Október 18-án délelőtt 9 órától iskolánk tanulói is bekapcsolódtak az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezésbe. Szép időben, a szabadban, egymás kezét fogva imádkoztuk a szentolvasót. A világméretű akció azért indult, hogy a béke és az egység ügyét szolgálja szerte a világban. Tokár János atya az ima előtt arra kérte a gyerekeket, imádkozzanak minden olyan ismerősükért, barátjukért vagy családtagjukért, aki valamiben szükséget szenved. Ez a hónap, október minden évben a rózsafüzér hónapja egyházunkban. A hagyomány szerint a neve onnan ered, hogy az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: „koszorút font” a Szűzanya számára.

„Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét, mint a szabadulás kieszközlőjét. Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára a világ békéjét és a családokat.”

(Részlet Szent II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli leveléből)

Fotók: Szabó Judit