Hetedikesek a Felvidéken

2018. március 14-16. között felvidéki tanulmányi kiránduláson vettek részt 7. osztályos diákjaink (Kalandozások a Vág völgyében).

Találkoztak az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola diákjaival, megkoszorúzták az iskola területén található emlékművet, melyet a török megszállás megszűnése alkalmával emeltek az érsekújvári polgárok. Ellátogattak Deákiba, Galántára, Nagyszombat városába. Rácsodálkoztak Csejte, Trencsén és Dévény várára, Trencséntornyoson megkoszorúzták a Trencséni csata emlékművét. Szállásuk a Javorinka nevű rekreációs központban volt, ahol esténként felidézték a látottakat, hallottakat. A pozsonyi városnézés után a bősi duzzasztógátat tanulmányozták, majd ismeretekben és élményekben gazdagon, magyarságtudatukban megerősödve tértek haza.

Kubicsek Aranka idegenvezető szerint: „Mivel a gyerekek nagyon jól neveltek és érdeklődőek voltak, az út nagyon sikeresnek mondható.”

A 15 diák és 2 kísérő pedagógus számára a pénzügyi feltételeket a Határtalanul!-program keretében az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatta. Az elnyert támogatás összege: 899.400 forint, pályázati azonosító: HAT-17-01-2017-00016.

Martonné Böröcz Ramóna

Fotók: Boznánszky Gáborné